A Dilmah School of Tea programja 2009 óta a világ számos pontján nyújt szakmai továbbképzést a vendéglátóipar szakembereinek. A budapesti teakurzuson részt vett a márka alapítója, a kilencvenedik évében járó Merril J. Fernando is. Az előadások többségét fia, a ma már a céget vezető Dilhan tartotta, aki nemcsak a teatermelés és feldolgozás részleteit ismertette meg a közönséggel, hanem azt a gyakorlatot is, hogyan tehető izgalmas huszonegyedik századi termékké a tea, és milyen szerepet tölthet be a gasztronómiában.

A Hilton Budapest hotelben zajlott egész napos képzésen a 10 fogásos degusztációs menü mellé kóstolhatta a több mint 100 résztvevő a különböző feldolgozású és karakterű, enyhe, lágy, tanninos, gyümölcsös ízjegyű teákat. A szakmabeleik számára is meglepő volt, milyen izgalmas ízélményt nyújt az ételek mellé teákat fogyasztani, ráadásul ez mindazok számára is kitűnő alternatíva, akik nem isznak alkoholt. A Hollandiából érkezett női sajtmester, Betty Koster előadásán hatféle sajt-tea párosítás került a vendégek elé. Bebizonyosodott, hogy legyen lágyabb vagy keményebb, fiatalabb vagy érleltebb egy sajt, mindegyikhez találhatunk harmonizáló teát, érdemes minél többet kísérletezni a csersavak- zsírok- fehérjék kombinációjával ezen a területen. Megtudtuk azt is, hogy a Paul Bocuse Akadémiával 2009-ben kezdődött az együttműködés, közösen alakították ki a tananyagot, s Lyonban, Franciaországban tartották meg az első International School of Tea képzést. Azóta több mint ötezer, a vendéglátás területén Dilmah termékkel dolgozó szakember utazott Srí Lankára, vagy vett részt a világ különböző pontjain a professzionális továbbképzéseken. A vállalat nemzetközileg elismert séfekkel működik együtt, akiknek köszönhetően számos kísérletezés zajlik a teák ízvilágának, párosíthatóságának feltérképezésében, alapanyagként való felhasználásában.  A Dilmah International School of Tea a világ egyetlen, a WACS (World Association of Chefs Societies) által akkreditált teaképzése, s a nap végén a résztvevők vizsgát tettek és tanúsító oklevelet vehettek át. Természetesen a csoportkép készítése sem maradt el, amihez a Halászbástya nyújtotta a nem mindennapi panorámát.

Mr. Fernando, a szakmájában több mint 65 éve tevékenykedő teakészítő mester elmesélte, hogy a cég indulásakor visszatért az eredeti ceyloni teakészítés gyökereihez, küldetésének tekinti, hogy a tiszta eredetű, minőségi teákat újra elérhetővé tegye a fogyasztók számára. A márkát két fiáról, Dilhanról és Malikról nevezte el, s napjainkban már ők végzik a cég operatív vezetői feladatait. A Dilmah a mai napig az egyetlen olyan globális teamárka, amelynek tulajdonosai maguk a termelők. Teáik nagyrészt a családi vállalkozás saját ültetvényéről származnak, amelyet a frissen, csakis kézzel szüretelt tealevelekből csomagolnak Srí Lankán. A tea feldolgozása a hagyományos, úgynevezett ortodox módszer szerint történik, s a helyben zajló vákuumcsomagolás garantálja a tea frissességének megőrzését.

A minőség centrikus üzleti modell mellett a társadalmi felelősségvállalásra is nagy hangsúlyt fektet a vállalat. A záró előadás során elhangzott, hogy a nyereség 15%-át fordítják a térségben történő fejlesztésekre, a rászoruló családok segítésére, ahogy ők fogalmaznak, a teát az emberek szolgálatába állítják. Elkötelezettek a környezetvédelemben, a fenntartható fejlődésben, termőhelyeiken az ökoszisztéma egyensúlyának megőrzésében. Az MJF Jótékonysági Alapítvány és a Dilmah Természetvédelmi Alap számos felzárkóztató programmal segíti a teatermelő családokat és az elmaradottabb régiókban élőket, valamint kiemelt természetvédelmi projekteket kezdeményeznek és patronálnak. Mint mondják, az etikus, tisztességes üzletfilozófiában hisznek mind a termesztés, mind a feldolgozás, mind pedig a kereskedelem területén, és kötelességüknek érzik visszaosztani a javakból a közösség részére, amire vásárlóik is büszkék lehetnek.