A tea a világ egyik legkeresettebb italává vált, csak a víz előzi meg fogyasztás szempontjából. Az időszámításunk előtti 2. évezredben Kínából, a Camellia sinesis növénytől eredeztetett tea mára sokat változott mind a végső ízekben, illetve a gyógynövény-infúziókat illetően is. De miért és hogyan tudta a teafogyasztási szokás oly sok háztartásba belopni magát? Ahhoz, hogy megtudjuk, mélyebbre kell ásnunk az európai kolonializmus korába, legfőképpen a Brit Birodalom fénykorába.

Tea, mint szokás

A teaivási szokások kialakulása a 18. századi Brit Birodalom fénykorába vezetnek vissza. Ebben az időben a Brit Birodalom és más európai nagyhatalmak teát termesztettek magas piaci ára miatt, ami az arisztokrácia kedvenc időtöltésének, a teázásnak volt köszönhető. Természetesen a középosztály is lelkesen követni kezdte ezt, főképp az arisztokrácia által kedvelt teafajták számítottak kívánatosnak. Ez végül a mindennapi teafogyasztáshoz, mint szokás elterjedéséhez vezetett. A teázás leggyakoribb időpontja a reggel lett, mivel egy jó főzet az egész napot képes meghatározni.

Tudtad, hogy bár egy trendként kezdődött, a csésze tea egy remek módja a nap elkezdésének?

English Breakfast Tea és előnyei

A szerényebb English Breakfast Tea a 18. századból ered, amikor is a fekete tea volt a háztartások kedvelt itala. Főzete testes, robusztus és gazdag, gyakran mézzel, lime-mal vagy cukorral szervírozzák. Bár az íze miatt kedvelik, sok egészségügyi előnye is van.

A tiszta fekete teában a flavonoidok, a polifenolok és más antioxidánsok segítenek csökkenteni az LDL-koleszterin (káros koleszterin) arányát a szervezetben, ami redukálja a szívbetegségek esélyét. A polifenolok, valamint az antimikrobiális jellemzők támogatják az egészséges emésztőrendszer fenntartását, azáltal, hogy segítenek kitisztítani az ártalmas baktériumokat a bélrendszerből. Az emésztés és az egészséges testsúly fenntartásában, végső soron az immunrendszer megfelelő működésében is jó partner a fekete tea. Egy csésze English Breakfast Tea elfogyasztása reggelente garantáltan segít fókuszálni a napi feladatokra a benne lévő koffeinnek és L-theanine aminosavaknak köszönhetően. Persze a legtökéletesebb párosítás a fekete tea mellé egy hagyományos angol reggeli tojással, grillezett paradicsommal, paradicsomos babbal, gombával, bacon-nel és piritóssal kiegészítve.

Earl Grey Tea és előnyei

A teának ez a forradalmi változata a northumberlandi 2. Earl Grey-től (Charles Gray) származik, aki a 19. században összekeverte a hagyományos teát Bergamot olajjal. Habár a mai Earl Grey Tea már nem ezen a hagyományos módon készül, mégis megtartja az eredeti aromákat, ezért is válhatott a reggeli kezdés népszerű italává.

Az Earl Grey Tea előnyei közé tartozik az egészséges testsúly fenntartása, a szív egészséges működése, az elme fókuszáltsága, a megnövekedett energiaszint megtartása, és az emésztés elősegítése is. Ez mind a katekineknek, antioxidánsoknak és a koffeinnek köszönhető. Reggelente egy csésze tea elfogyasztása nagyban segíti az immunrendszer működését. A teázás élménye növelhető, ha mellé egy egészséges, mazsolával töltött banánkenyeret párosítunk.

Chai Tea és előnyei

A 19. századi Brit Indiából származó Chai Tea egy különleges ital, amely Dél-Ázsia fűszereit, nevezetesen a fahéjat, a kardamomot, a gyömbért és a borsot keveri a fekete teával. A Chai Tea dupla előnyökkel bír a fekete teához képest, ami ezáltal még egészségesebb reggeli teázást jelent.

A benne található fűszereknek antibakteriális hatása van, ami segíti az egészséges emésztőrendszer fenntartását, ezáltal közvetetten a helyes testsúlyra is kihatással van. A fekete tea és a fahéj kombinációja köztudottan támogatja az egészséges szívet és a keringést. Egy csésze friss tea reggelente segít feléleszteni a testet és az elmét, elindítani a napot. A Dilmah kiváló Ceylon Spice Chai teája jól párosítható egy adag finom chai banán palacsintával, aminél pompásabb reggeli aligha képzelhető.

Reggeli tea, avagy kávé

A tea és a kávé a legkedveltebb reggeli italok. Míg mindkettő tartalmaz bizonyos mennyiségű koffeint, ami segít megadni a löketet reggelente, a tea köztudottan egészségesebb. A teának a kávéhoz képest jóval alacsonyabb a koffeinszintje, ellenben magasabb az antioxidáns-tartalma, ami segít az egészségesebb immunrendszer fenntartásában, az egészséges testsúly elérésében és megtartásában is.

 

G-Roby online: https://bit.ly/3aQt6uZ